Sportfogadás, statisztika, tippek

Foci statisztika és tippek

Foci statisztika és tippek

Gólos tippek szűrése

2023. november 02. - falconer

Üdv!

Az elmúlt hétvége eredmény elemzésénél maradva ezúttal a rendszer által előállított Gólos Tippek szűrését mutatom be.

Az adattáblán belül a nyers adatokon kívül vannak számított, feldolgozott adatok is, ilyenek például az egyes Tippek is (Kimenetelre, és gólszámra).

Ezeknél alapvetően a "szűrés" csak annyi, hogy megnézzük hogyan szerepelnek egy adott hétvégén, bár ha vannak az adott tippet erősítő előzetes feltevéseink, elgondolásaink, azokkal együtt is lehet a tippekre szűrni, és így szűkíteni a megjátszani kívánt meccs mennyiséget.

Többféle tipp is létezik, én most az alap gólos tippre, azon belül is az over 2,5 tippre szűrök rá és mutatom be a hétvége eredményét.

A hétvégén a rendszer 446 mérkőzést dolgozott fel, az AW oszlopon szűrtem rá az Over 2,5 gólos tippre (T betű-re, ez a jele) az alábbiak szerint:

okt27wover1.jpg

Így maradt 24 mérkőzés, melyből ezen a hétvégén 19 db valóban over lett, ez 79% találati arány.

Az ehhez tartozó haszon és nyertes oddsok láthatóak alább:

okt27wover2.jpg

Azt hiszem, ezt minden hétvégén elfogadnám, de sajnos ez nincs mindig így. 

A fenti gólos tippeknél az a megfigyelésem eddig, hogy mind az over 2,5 tipp, mind pedig az under tipp olyan 65-70%-os találati arányt hoz, és ez kiinduló alapja lehet egy profitot hozó szisztémának.

De persze most is el kell mondanom, hogy az összminta elég kicsi még, és nincs garancia, hogy ezt hosszútávon stabilan tudja hozni a rendszer. 

A feltett adatokhoz további ötleteket, szűrési javaslatokat szívesen fogadok!

A bejegyzés trackback címe:

https://focistat.blog.hu/api/trackback/id/tr3618249185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas76 2023.11.02. 19:35:20

Szia,

A hétvégére keresek olyan döntetlen gyanús meccseket, ahol a gólváltás is várható.

Régebben (5-6 éve) váltottunk pár levelet is ha jól emlékszem, sajnos az az e-mail címem fizetőssé válása miatt megszűnt az idén.

falconer 2023.11.03. 11:59:28

Szia!

Van fenn itt az oldalon még 2019. szeptember hónap óta egy bemutató videó, amiben az általad említett D-re vonatkozó szűrési ötlet is szerepel, illetve 2019. októberben volt egy poszt lehetséges szűrési ötletekre, és azok között is volt ilyen.
De leírom ide is és majd kipróbálod:

Tehát két különböző szűrés:
1. X-re vagy GG-re: Alaptipp (35.oszlopon) szűrni 1X-re, Fix Tipp (38.oszlop) szűrni 1-esre.

2. eset: Csapaterősség közti különbséget minimálisra vesszük az Összpontszám Mind (16.oszlop) értéknek a -50 és + 50 pont közé állításával, illetve a 339-es oszlopon a Poisson legvalószínűbb eredményt csak az 1-1-re szűrjük le.

Próbálkozz ezekkel, de ezeken kívül nézd meg a kimenetel oszlopokon (35.oszloptól) a Tippeket X-re mondjuk.
De ezeken kívül is igazából szűrhetsz bármire, amit gondolsz, pl. Döntetlen sorozatra, csak poisson tippekre, stb.

Remélem hasznos lesz!

Sok zöldet!
süti beállítások módosítása