Üdv!
A November 3.-6.-i hétvége eredményeit felhasználva egy gólos, és egy kimenetelre vonatkozó szűrési példát mutatok be:
1. Ahogy korábban említettem, az eddigi megfigyelések alapján az alap gólos over/under 2,5 tippek átlagban eddig olyan 65-70% körüli találatot hoznak, egyik hétvégén hol az egyik az erősebb, hol a másik kategória.
Nézzünk egy példát az Under 2,5 szűrésre:
A 49. oszlopon a "K"-ra szűrünk, és így maradt összesen 33 db meccsünk a 471-ből. FONTOS!, hogy szűrjük ki azokat a meccseket is, ahol nincs piaci odds rögzítve a rendszerben. Ezt a 234-247. oszlopokon (ezek egyikén) tudjuk megtenni a "NEM F" kiszűrésével. Így végül 30 db meccs maradt.
Erre azért is van szükség, hogy az eredmény elemzésnél valós, piaci oddsokkal számolt haszon adatokat kapjunk.
Néha azért előfordul, hogy a kisebb bajnokságok esetében a táblázat készítésekor még nem áll rendelkezésemre a piaci odds, ilyenkor a rendszer persze számol egy saját "Fair" oddsot, de a megjátszáskor természetesen már piaci oddsal kell számolni.
Tehát maradt 30 db kevés gólra "várt" meccs, nézzük az eredményeket:
Látszik, hogy jól szerepelt az under 2,5 kategória (30/22 a találati arány), de szintén jól szerepeltek - ahogy ilyenkor általában várja az ember - a további "negatív" gólos kategóriák is (NG és a további underek).
Nézzük a haszon kimutatást:
Az Under 2,5 kategória mellett az NG-Under 1,5 is jó számokat hozott.
Természetesen ezt a 30 db meccset még további ötletek alapján lehet még jobban leszűkíteni, várva a még jobb számokat és találati arányokat.
2. Nézzünk egy 1-es, vagy 1X-re vonatkozó kimeneteles szűrést:
Előfeltevésem: Ha az Alaptippet 1-es, vagy Fix 1-re veszem, és ezt még tovább szűröm a Fix Tipp 1-esre való szűréssel, akkor azt várom, hogy csak 1-es, vagy 1X-es meccsek maradnak benn.
Tehát a 35-ös oszlopon 1F-re és 1X-re szűröm az alaptippet, majd ezt a szűrt listát a 38-as oszlopon 1F-re még tovább szűröm. A fent írtak alapján kiszűröm a nem piaci oddsokat is, és így maradt benn összesen 12 db meccs.
Az eredmény:
Bejött az előzetes feltevés, csak 1X-es meccsek maradtak benn.
A haszon kimutatás mind az 1-esre, mind az 1X-re szépen szerepelt:
Érdekességként megfigyelhető, hogy a negatív gólos kategóriák is hasznot hoztak.
Ebből vajon az következik, hogy az Otthon győzelemre esélyes csapatok általában kevés gólos meccset játszanak?
Minden poszt végén igyekszem megjegyezni, hogy ezek a példák csak cseppek a tengerben a számtalan szűrési ötlet, lehetőség közül.
Azt gondolom megfelelő programozási ismerettel kellően nagy adatbázis minta alapján a korábbi tapasztalatok szerinti előfeltevéseket le lehetne tesztelni gyorsan gép által is (nekem erre sajnos se idő, se energia).
Bár hozzáteszem mivel szinte "végtelen" kombinációs szűrési lehetőség van, valamilyen módon ezt is szűkíteni kellene (ésszerű, foci természetét figyelembe vevő módon) és így ráengedni egy programot, hogy tudjuk mit keresünk.